A konferencia első napján november 28.-án számos előadást hallhatnak és válaszokat kaphatnak az épp aktuális kertészeket foglalkoztató kérdésekre, köztük az ICL-SF legmodernebb tápanyag-utánpótlási technológiákat bemutató előadását is.
A konferencia gálavacsorával, borkostolóval és esti mulatsággal folytatódik a résztvevők számára.
A Gyümölcstermesztők Évzáró Szakmai Konferenciája” című rendezvényének részeként, a kertészek számára megrendezésre kerül az immáron hagyománnyá vált országos pálinkaverseny „A Magyar Kertész Legkitűnőbb Pálinkája 2018” rangos, elismerő nagydíj elnyerésére.
A pontos versenykiírás itt található!
Második nap ellátogathatnak egy körteültetvénybe, ahol jéghálóval felszerelt 13 ha-on elterülő 1 és 2 éves Vilmos körte fajta található. Valamint az ültetvényhez tartozó hűtő, feldolgozó és csomagolóüzem megtekintésére is lehetőség lesz. Ezután pedig a Magyar Gomba Kertész Kft. jóvoltából betekintést nyerhetnek a Közép-Európa egyik vezető gombaipari csoportosulásába (Korona Gombaipari Egyesülés)