Mindig csak a következő lépésre fókuszáljunk!

19 április 2020
  • Whastsapp

Vendégünk, Neville Stein, az elismert dísznövény szakértő írása az iparág jövőjéről a koronavírus után. 

Azt szokták mondani, hogy mindig a jelenben kell élni, és a következő lépésre kell koncentrálni, mert nem a múlt és nem a jövő, hanem a jelen pillanat az, ahol valóban képesek vagyunk befolyással lenni az eseményekre.  

Munkám nagyrészében váratlan helyzetekre, külső hatásokra segítek felkészülni kertészeteknek, faiskoláknak. De arra még én sem számítottam, hogy egy szinte ismeretlen kínai város egy globális fertőzés központjává válhat, amely a legtöbb iparágra, köztük a miénkre is ekkora hatással lesz. Az igazság sajnos az, hogy még ha a legvalószínűbb vészhelyzetekre fel is készültünk, egy váratlan eseményre csak reagálni lehet, védekezni nem. Ehhez szeretnék segítséget nyújtani, hogy ez a reakció előrelátó és előremutató lehessen.

Optimista vagyok, és hiszem, hogy a vírus után ugyan úgy szükség lesz majd dísznövényekre és a kertészek munkájára. Azonban meglehetősen valószínű, hogy elkövetkezendő pár hónap még nehéz lesz. Jelenleg a kihívás egyre csak nehezedik; országszerte üvegházak és faiskolák állnak tele eladásra kész növényekkel, a kereslet azonban visszaesett. Az online értékesítés ugyan nem állt meg, de ez még sem ér fel az átlagos tavaszi forgalommal. A kertészek pedig már belefektettek ezekbe a növényekbe, így most magas a veszteség kockázata. Mit lehet hát tenni?

Elsősorban rövidtávon kell most gondolkodni, a hosszútávú tervek módosítása ráér később is. A hangsúly az üzlet megtartásán van, ehhez pedig a kormány által nyújtott megoldásokat érdemes figyelni. Ha a kijelölt forrásokhoz való hozzáférés bonyolultnak tűnik, érdemes lehet pénzügyi segítséget kérni könyvelőktől, tanácsadóktól. Gondoljuk át a hitelfelvételt - kifizetődő döntés lehet, de később vissza is kell fizetni. A másik fontos feladat a pénzforgalom becslése - mivel a bevételt nehéz lenne megjósolni, érdemes minden halasztható kiadást és extra költekezést mellőzni. Sok hitel törlesztését erre az időszakra felfüggesztették. 

Ha utánajártunk az igénybe vehető támogatásoknak, átnéztük a várható forgalmat és átgondoltuk kiadásainkat, akkor itt az ideje a márkánkkal foglalkoznunk. A márka lelke a vásárló, maradjunk hát elérhatőek, kínáljuk fel szolgáltatásainkat, akár személyesen, telefonon is. Fontos, hogy megőrizzük a szoros kapcsolatot, és ezzel vásárlóink márkahűségét. A közösségi médiánkat is felhasználhatjuk erre a célra - érdekfeszítő írásokat, tippeket, tudásmorzsákat posztolhatunk, amit ők akár meg is oszthatnak saját ismerősi köreikben. Csatlakozhatunk közösségi, jótékony kezdeményezésekhez is, amelyek segítenek jó hírnevünket fenntartani. Növényeinket felajánlhatjuk kórházak, otthonok, parkok számára - miért is mennének kárba? 

A jelenlegi helyzet pontos kimenetelét még nem lehet látni. Nem tudjuk a végleges gazdasági hatásokat, vagy, hogy változik-e majd vásárlóink viselkedése, de az biztos, hogy legjobb eséllyel a könnyen felhasználható tartalékokkal rendelkező üzletek fognak fennmaradni! A krízis végével gondoljon egy ilyen tartalék kialakítására, amennyiben van rá lehetőség. Azt is megtanultuk, hogy egy hasonlóan gyors és váratlan esemény bekövetkeztekor nekünk ugyan olyan gyorsan kell döntéseket hoznunk. Tegyük fel a kérdést, hogyan gyorsíthatnánk a folyamatot és reagálhatnánk jobban a későbbiekben? Minél nagyobb a vállalkozás, ez annál nehezebb lesz.

Az élet talán nem lesz ugyan olyan, mint volt - de a termelők természetükből fakadóan optimisták. Én személy szerint az remélem, hogy az emberek ismét keresni fogják a természet közelségét, az egyszerűséget és a családi és társadalmi jólétet. Ennek megfelelően pedig a kertészetek ismét fontos szerephez juthatnak majd, hogy kiszolgálják ezeket az igényeket. Nézzünk hát szembe a kihívásokkal, építsük tovább közösségeinket és dolgozzunk közösen a piac újraépítésén. És persze, vigyázzunk magunkra és egymásra!